Belépés

Támogatóink



Új Wi-Fi keresők a piacon, már LCD kijelzővel is

Korábban beszámoltunk már azokról a kis kulcstartó méretű kütyükről, melyek segítségével a 2.4 Ghz-en működő wireless hálózatok jeleit csiphetjük el ügyesen. Nyugodtan hívhatjuk ezeket az eszközöket első generációs Wi-Fi keresőknek, hisz tényleg csak a legalapabb funkciókkal ruházták fel őket. A velük szemben felmerült egyik legfontosabb hiányosság, a detektált hálózatok nevének (SSID), és a meglévő vagy éppen hiányzó titkosításnak a kijelzése volt. Nos, úgy tűnik megjelentek a második generációs
keresők.

Mielőtt lerántanánk a leplet az új jövevényről, nézzük meg egy szintén friss terméket, mely ugyan nem rendelkezik LCD kijelzővel, de érdemes egy pillantást vetni rá.

A Hawking Technology most megjelent HWL1 fedőnevű, leginkább szétnyithatós telefonra hajtható keresője mindazt tudja amit az elődei. A fő hangsúlyt jelen esetben a kihajtható antennára helyezték, mely segítségével az eddigieknél is pontosabban tudjuk meghatározni a detektált jel forrását. A készüléken található gomb lenyomásával inditjuk tulajdonképpen a szkennelést, majd körbeforgatva az eszközt, a rajta található ledsoron láthatjuk az érzékelt jel erősségének kijelzését.

Mégtöbb kép !

És akkor lássuk a medvét:

A CanaryWireless bejelentette "forradalmian" új Wi-Fi keresőjét, melyet az elődeitől eltérően LCD kijelzővel is felszereltek. (Végre!)

A Digital Hotspotter™ elnevezésű készülék a wireless jel detektálásán, és annak erősségének kijelzésén túl, információkat szolgáltat még a hálózat/hálózatok nevéről, az alkalmazott titkosításról (WEP/WPA), valamint a használt csatornát is megjeleníti.

A készülék cirka 50 dolláros áron kerül majd a boltokba, jelenleg még nem kapható. A gyártó honlapján már lehet előjelentkezni.

Bővebben itt !

Kapcsolódó irások:
http://www.huwico.hu/node/view/244