Belépés

Támogatóink



Káloz Wireless: múlt, jelen, jövő!

Többen jelezték, hogy szívesen látnának egy beszámolót amatőr hálózatunkról és annak jelenlegi működéséről. Ezeknek a kéréseknek most eleget téve álljon itt egy rövid évvégi ismertető, ami egyben köszönetnyilvánítás is mindazok számára akik közrműködtek wireless hálózatunk megépítésében. Köszönjük!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!

A II. HUWICO találkozón elhangzott ismertető óta hálózatunk felépítése - kis mértékben, de megváltozott. Három új végpontot sikerült bekötni és ezeket olyan helyeken ahol az 1 évvel ezelőtti induláskor el sem tudtuk volna képzelni a megvalósítást.
Az Internet elérésünk is változott ! A wireless internet kapcsolatunk helyett jelenleg egy ADSL előfizetésen keresztül lehet kijutni a világhálóra. Ennek a ténynek igazából nem örülünk, mert jobban szerettük volna azt, hogy az Internet is az éteren keresztül érkezzen hálózatunkra. Sajnos a kezdetekben felmerült technikai akadályok miatt végül közös döntés alapján erről le kellett mondanunk. Ezúton szeretnénk megköszönni az Abai Teleháznak és Fejes István barátunknak a segítséget, hogy oly sokszor segítségünkre volt! Nagyon sokat tanultunk tőle a wireless eszközökkel és a hálózatépítéssel kapcsolatban. Köszönjük!
Az 1 évvel ezelőtti 2db végpont száma mára 10db-ra növekedett és már tavaszra is van néhány új jelentkezőnk akik szeretnének bekapcsolódni a rendszerbe. Az akkori állapot szerint a kapcsolatot 3 db Sulinetre vásárolt Sparklan WX-1590-es Accesspoint biztosította, melyek a mai napig kifogástalanul működnek. A jelenlegi eszközparkban Linksys, D-Link, Micronet és Sparklan eszközöket használunk.
Minden felhasználó nagyon sokat segít a fejlesztésben; a mostani három kisebb központban található Accesspointok „téliesítésénél„ is szó nélkül mindenki eljött fóliázni, szerelni! Ez nagyon jó érzés volt, mert ez is tükrözi, hogy szinte minden tagunk szívügyének tekinti a hálózatot. Káloz nem igazán mondható egy szélvédett településnek, ezért ez a művelet fontos volt annak érdekében, hogy a keményebb hidegektől, hóeséstől majd tavasszal pedig a hóolvadástól megvédjük ezeket a beltéri eszközöket. Mindenképpen érdemes átgondolni a „téliesítéssel” kapcsolatos dolgokat azok számára akik hasonló hálózatot üzemeltetnek!
Jelenleg azzal a problémával küzdünk, hogy a mesh network jellegű felépítés miatt az egymástól távoli felhsználók a sok „törés” miatt csak nagyon nehezen érik el egymást. A sávszélesség ezeken a helyeken nagyon alacsony és egy nagyobb hálózati forgalmat generáló FPS játék több felhasználó esetén néha élvezhetetlenné válik. Próbáltuk úgy szervezni a hálózati struktúrát, hogy két kört alkotva és ezt egy gerinccel összekötve minél jobb legyen a terhelésmegosztás – ennek keretében tavasszal a templomi központot is 2db antennával és még 2db Accespointal bővítjük.
A két körön belül a felhasználók egy, maximum két Accessponinthoz kapcsolódnak és a sávszélesség is nagyjából arányosan oszlik meg. Sajnos a mesh networking jelleg még így is megmarad, de ekkora távolságon és a falu „szerencsétlen” elrendezéséből adódóan ezt nem tudjuk elkerülni. Vezetéknélküli mesh networking a gyakorlatban címmel Vili írt egy nagyon jó cikket itt a HUWICO oldalon, és hasznos olvasmány lehet azok számára akik ehhez hasonló módon szervezték hálózatba végpontjaikat.
Köszönjük a segítséget, a rengeteg technikai információt, a baráti hozzáállást és mindent a HUWICO csapatnak (számomra megtiszteltetés, hogy egy ilyen klassz közösség tagja lehetek) és Marci bácsinak, aki nagyon sokat segített nekünk! Nélkülük nem tartanánk itt!
Végezetül álljon itt egy ábra a hálózat mostani felépítéséről melyen megpróbáltam mindent pontosan és érthetően megjelölni - hellyel-közzel talán ez sikerült is :-)

Hanga Csaba
(Radiohead)
E-mail: csaba.hanga@gmx.net
((.Káloz Wireless.))