Belépés

Támogatóink



Növekvő biztonság és minőség

Szeptembertől kezdi meg a 802.11i és 802.11e szabványt támogató eszközök bevizsgálását a WiFi Alliance (WFA). Mint tudjuk, ez az a szervezet, mely a különböző gyártók által készített wireless eszközök tesztelését végzi. Ellenőrzik, hogy az adott eszköz megfelel e az IEEE által jóváhagyott szabványoknak, valamint az eszközök egymással való együttműködését is vizsgálják. Mindezt persze nem önzetlenül teszik, a gyártóknak súlyos dollár ezreket kell kifizetniük egy-egy ilyen tesztért, illetve ha az eszköz "megbukik a vizsgán", akkor az újra bevizsgálásért szintén nem keveset kell fizetniük. (A WFA jelentése szerint az eszközök 25-30% nem megy át az első teszteken). Amennyiben minden rendben találtatott, akkor a termék úgynevezett WiFi Certified lesz, és rákerülhet a bizonyára már sokunk által látott WiFi logó.

Linksys WRT54G buherálás

Egy korábbi írásunkban már nagyjából bemutattuk, hogy mit is tud ez az eszköz. Akkor szót ejtettünk a különféle "hackel-t" firmware-ekről is, melyekkel lecserélhetjük a Linksys által "beégetettet". Ezeknek a nem hivatalos firmware-eknek a használatával számos plussz és hasznos funkcióhoz juthatunk - a garancia elvesztésének kockázata mellett -, melyet a gyártó kihagyott az eszközéből.

Intel PRO/Wireless 2200BG Linux driver

Az Intel ma bejelentette, hogy nemsokára elkezdődik az Intel PRO/Wireless 2200BG (802.11g, 54Mbit/s) kártyáihoz a nyílt forráskódu Linuxos driver fejlesztése.

Fejlemények egy héten belül várhatóak.

Asus 130b Linux Mini Howto

A howto megtalálható a huwico wikiben: http://wiki.huwico.hu/wiki/ASUS_130b_Linux

Intel PRO/Wireless 2100 driver

Nemrég beszámoltunk róla, hogy az Intel drivert adott ki Linux alá PRO/Wireless 2100 kártyájához, amely Centrino technológiájának része. Ma megjelent FreeBSD alá is egy driver ehhez a kártyához, amely azonban nem a Linuxos verzió portja, hanem alkotója nulláról írta azt meg.

Airport driver frissítés

Az Apple újabb szoftver frissítést adott ki az Airport és Airport Extreme eszközöket használók számára. A driver verziószáma így 3.4.1 lett.

Nincs több elveszett gyerek Legolandben

A KidSpotter átfogó megoldást kínál vidámparkok, szórakoztató létesítmények, állatkertek, stb. számára, hogy nyomon kövessék látogatóik szokását és ebből (messzemenő) következtetéseket vonjanak le.
Ezt a technológiát kihasználva vezette be a dániai Legoland a gyerekek nyomonkövetését. A parkban nagyon fontos szempont, hogy a felnőtteket is szórakoztassák, így sokszor elválnak egymástól a család fiatalabb és idősebb tagjai. A belépéskor bérleti díjért cserébe kérhető egy csuklóra szerelhető készülék, amellyel a gyermek helye bármikor pontosan meghatározható.

WiFi detektorok

A múlt héten jelentette be WiFi Seeker elnevezésű WiFi detektorát a Chrysalis Development. A kulcstartó méretű eszköz használatával a 2.4Ghz-en működő (802.11b/g) vezetéknélküli hálózatok jeleit érzékelhetjük, azok erősségéről pedig a detektoron felvillanó led-ek száma informál. A kis méretű készülékben irányított antenna foglal helyet, ennek segítségével elég jól be lehet pozícionálni a jel forrását. A kezelése egyszerű, a rajta található egyetlen gomb lenyomásával indíthatjuk a "szkennelést", pörgünk-forgunk, néhány másodpercen belül pedig máris láthatjuk az eredményt. Hatótávolsága körülbelül 100 méter, az ezen belül található legerősebb jel kerül mindig megjelenítésre. Segítségével könnyedén határozhatjuk meg a legideálisabb helyet, ahonnan megfelelő jelerőséggel csatlakozni tudunk.

HuWiCo találkozó - beszámoló

Megvolt, jóvolt, ha kiheverjük a "fáradalmakat", akkor majd írunk is róla.
Addig nézegessétek a képeket itt.Akinek vannak további képei a találkozóról, az legyen kedves szóljon nekünk.

Netgear WAG511 Linux Howto

Ingyenes wireless internet Debrecenben

Ingyenes, szélessávú internetezési lehetőséget biztosít tíz napon át - április 23-tól május 2-ig - Debrecen főterén az Informatikai és Hírközlési Minisztérium.

Megérkezett a NetStumbler új verziója!

Április 21-én egy rövid mea-culpázás kiséretében a NetStumbler fejlesztője kiadta a program új verzióját, ami a 0.4.0 verziószámot viseli. A MiniStumbler és iStumbler is új kiadással örvendezteti meg felhasználóit.

Bemutató könnyen, vezetékek nélkül

Múlt héten jelentette be új vezetéknélküli prezentációs eszközének megjelenésést a D-Link . A gyártó AirPlus G Wireless Presentation Gateway (DPG-2000W) elnevezésű termékével lehetőségünk nyílik arra, hogy vezetéknélküli kommunikációra alkalmas desktop vagy notebook gépeinkről jutassuk el megjeleníteni kívánt képeinket, powerpoint bemutatónkat, vagy alkalmazásunk kimenetét az eszközzel közvetlen kábeles kapcsolatban álló megjelenítőre.

Airport driver frissítés

Az Apple frissítette szoftverét Airport és Airport Extreme kártyáihoz. A legújabb OS X (Panther) alatt ezzel a 3.4-es verzióhoz érkezett a driver.

HuWiCo találkozó - 2004. április 24. 10-18 óra - végleges információk

Végre megszületett a végleges helyszín, időpont és kb. minden.
Helyszínként az OTP Bank Rt. békásmegyeri üdülőjében szereztünk egy termet, erről képeket itt találhattok.A helyszín 34-es vagy 145-ös busszal közelíthető meg, mindkettővel a Hadrianus utcáig kell menni (Hadrianus u. - Királyok útja kereszteződés). A 34-es busz az óbudai Szentlélek térről indul (Árpád híd HÉV megálló), a 145ös pedig a Békásmegyer HÉV megállótól. A pontos cím: 1039, Kossuth üdülőpart 136.

PocketPuTTY - SSH kliens PocketPC-re

A PuTTY kétségtelenül a legnépszerűbb SSH kliens Windows alá. Sokan nem tudják, de a szoftver nem csak Windows alatt fordítható le, hanem Linux és BSD operációs rendszerekkel is működésre bírható. Néhány hete pedig egy cseh fejlesztő munkájának eredményeképpen hordozható PocketPC PDA-nkról is elérhetjük SSH-n keresztül gépeinket.

54Mbps? 108 Mbps? 125Mbps? Ugyanmár, 140Mbps!

Új chipsettel jelentkezik az Intersil. Íme a PRISM Nitro MX Xtreme Multimedia. Miért jobb, miért más? Nos mint tudjuk, a 802.11g szabvány adatátvitele 54Mbps. Mivel a wireless felépítéséből adódóan ez körülbelül 24-25Mbps a gyakorlatban, ezért a gyártók már az elején kerestek megoldásokat, hogyan lehetnének gyorsabbak a többieknél.
A kezdetek kezdetén voltak egyszerűbb gyorsító technikák (nagyjából 30Mbps gyakorlati sebességgel), majd jöttek a 100mbps "feletti" megoldások.

Új Intel chip mobilokba és PDAkba

Az Intel hétfőn a PXA27x (Bulverde kódnevű) processzor családdal javította fel mobil-kínálatát.

A US Robotics is gyorsít

A hét elején jelentette be új sebességnövelő megoldását a hálózati eszközgyártó US Robotics. A londoni WLAN kiállításon elhangzottak szerint, a meglévő 802.11g Wireless Turbo eszközeikhez szánt firmware frissítéssel, a jelenlegi 54Mbps és 100Mbps helyett 125Mbps sebesség érhető el.

Új Kismet verzió (2004.04-R1)

Korábban írtunk róla, hogy csaknem fél év szünet után jelent meg a népszerű program új verziója idén februárban. Most szerencsére nem kellett ennyit várnunk a következő kiadásra.

Aki nem ismerné: a Kismet egy univerzális felhasználású 802.11 wireless sniffer, detektor és behatolásérzékelő szoftver. Minden olyan vezetéknélküli hálózati kártyát támogat, amely képes RFMON módban - a promiscous talán ismertebb - működni. Mindhárom (a/b/g) Wi-Fi szabványt támogatja, ezáltal képes belehallgatni ezek forgalmába.